Testi-Lelki Felüdülés

Személyiségelemzés

A lélek és a személyiség – önmagunk – megismeréséhez nyújt segítséget a grafológia.

grafológia

 

Személyiségelemzés

A személyiségelemzéshez a grafológiát és a rajztesztet (fa-rajz, családrajz, stb.) hívom segítségül. Mindkét módszer kiválóan alkalmas arra, hogy az adott személy jellemét a lehető legpontosabban feltérképezze.

Grafológia


A grafológia a személyiség feltárását célzó tudomány, mely a kézírás vizsgálatára épül. Éppen ezért szükség van egy írásmintára a vizsgált személytől.
A megfelelő írásminta egy A4-es lapra írt, eredeti példányban rendelkezésre álló, minimum 15-20 soros szöveg, teljes névaláírással ellátva. Szükséges még néhány adat az író személlyel kapcsolatban, mint pl. az életkora, neme, iskolai végzettsége, adat arról, hogy melyik kézzel ír, van-e sérülés az író kezén, szemüveges-e, illetve, hogy melyik országban tanulta a betűvetést.
A kézírás megmutatja a vizsgált személyek állandó jellemvonásait (pl. zárkózott, vagy nyitott, szorgalmas, vagy nem, kreatív, logikus gondolkodású-e, stb.), illetve az aktuális pszichés állapotát (fáradt, lehangolt, vagy épp feldobott hangulatban volt-e az írás pillanatában). Ez az oka annak, hogy sokunknak többféle írásmódunk van, ám – avatott szem számára – e két terület jól elkülöníthető.

Fa-rajzteszt


Ki gondolná, mennyi mindent meg lehet látni egy fában! Nem kell művésznek lenni hozzá, akár a legegyszerűbb fát is lerajzolhatjuk, mégis rengeteg dolgot árul majd el a személyiségünkről. A pszichológiában a fa-rajz teszt módszere Süle Ferenc nevéhez fűződik. Nem kell hozzá más, csak egy A4-es papír és egy ceruza.
A feladat, hogy rajzoljunk egy fát. Nem kell szépnek, vagy esztétikusnak lennie, most nem a kéz ügyességére, hanem a lélek üzeneteire vagyok kíváncsi. A fa-teszt alkalmas arra is, hogy a fel nem dolgozott problémákra rálássunk, ezeket kielemezzük, és a megoldás irányába indítsuk el a folyamatokat.
Léteznek egyéb rajztesztek is, melyek még mélyebb betekintést engednek a tudattalan folyamatokba, ezeket annak megfelelően alkalmazom, hogy a vizsgált személy milyen konkrét problémát jelenít meg a fa-teszt segítségével.

Amennyiben kíváncsi vagy személyiségedre, írj üzenetet!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!